Pécs Csoport

A Keszthelyen élő és alkotó Jankovics Tibor a legendás Pécs Csoport egykori tagjaként a hagyományokon alapuló szerves építészet útját járja a mai napig. Az alkotómunka forrása számára az ősök által évezredek alatt összegyűjtött ismeretek, tapasztalatok összessége, melyre a létezés egészére kiterjedő komplex tudásanyagként tekint. A szerves építészet tehát nem formai-, hanem gondolkodásmód és szemléletmód kérdése számára, mely a haladó hagyományokat is asszimiláló módon jön létre, és megfelel az ökológia alapvető szempontjainak is.

Az egyetemen került kapcsolatba a Lakóépülettervezési Tanszéken külső korrektorként dolgozó Csete Györggyel. A konzulensi évek végével sem szakadt meg Csete kapcsolata a hallgatókkal, rendszeresen részt vettek több országos pályázat (Nemzeti Színház, Hévízi Tófürdő) feldolgozásában. Ez a kapcsolat és a mester szemléletében megjelenő természet-, hagyomány-, és kozmikus rend tisztelet meghatározónak bizonyult Jankovics Tibor későbbi szakmai fejlődésére.

Építészi pályafutását 1968-ban a pécsi Baranyatervnél kezdte meg évfolyamtársával, Kistelegdi Istvánnal együtt. Hamarosan kollégákat kezdtek verbuválni ismerőseik köréből a céghez, így került Pécsre többek között Oltai Péter, D. Blazsek Gyöngyvér és Deák László. A fiatal, ambiciózus építészek úgy ítélték meg, hogy adott a helyzet egy alkotóműhely létrehozására, melynek szellemi vezetésére Csete Györgyöt kérték fel, akit tervezési gyakorlatvezetőként nagyon tiszteltek az egyetemi évek alatt. Csete 1970-ben kezdett Pécsen dolgozni, hamarosan elindult a műhelymunka a Pécsi Tervezővállalat Ifjúsági Irodáján megalakuló Pécs Csoporttal. Az alkotócsoport olyan építészet kialakítására törekedett, mely egyrészt a nemzeti kultúra – népi építészet – maradandó értékeiben gyökerezik, másrészt megfelel az adott kor szellemi, technikai elvárásainak. Rendkívül nehézzé tette a feladatot, hogy ez idő tájt kevés olyan ismert építész vagy építészeti irányzat volt, mely felvállalta volna ezt a szakmai célt. Kós Károly és Bartók Béla munkásságát tekintették mintának. Az alkotócsoport tagjaként Jankovics Tibor, erdélyi családi gyökerei révén, Kós Károlyt több ízben személyesen is felkereste, és haláláig kapcsolatban maradtak.

A Pécs Csoport tevékenysége nem csak építészeti szempontból, hanem működésében is különleges volt. A napi munka mellett időt és energiát fordítottak intenzív önképzésre is. Tagjai figyelemmel kísérték a szakmai folyóiratok széles körét, tanulmányutakon vettek részt, beleértve a népi építészeti és néprajzi gyűjtő utakat. Vasárnaponként rendszeres résztvevői voltak a Népművelési Intézetben a Fiatal Népművészek Stúdiója számára tartott előadásoknak. Egyre határozottabban formálódott a csoport szakmai irányultsága, talán nem túlzás azt állítani, hogy Jankovics Tibor volt a csoport motorja, szervezője, lelke. A rengeteg tervezési munka mellett kiállítások, előadások (Kathy Imre, Vámossy Ferenc, Sódor Alajos, Makovecz Imre, Pap Gábor, Bosnyák Sándor, Molnár V. József, László Gyula, Lükő Gábor, Andrásfalvy Bertalan) és kiadványok segítségével is igyekeztek hangot adni szakmai meggyőződésüknek. Időközben a csoport tagja lett Nyári József, Kovács Attila, Füzes Antal, Dulánszky Jenő, utóbbi építész létére statikusként volt korai haláláig munkatársuk és tanítójuk. Működésüket állandó kísérletezés jellemezte. Ha a kifejezetten ellenséges politikai környezetben az építészeti célkitűzést maradéktalanul kielégítő épületeket nem is sikerült létrehozni, született néhány olyan meghatározó mű, amely mindenképpen a kitűzött cél irányába tett jelentős lépésnek minősíthető. Ilyen a Csete György tervezte orfűi Forrásház, Kistelegdi István siklósi ravatalozója, Oltai Péter pécsi Balokány Ifjúsági Parkja, Deák László pécsi Vasarely múzeuma és Jankovics Tibor Fadd-Dombori üdülője. A „bartóki modell" szerinti ősi hagyományokon alapuló, de a korszerűség követelményeinek megfelelő építészetük nem talált támogatásra, inkább a megtűrt kategóriába tartozott. A csoport tevékenységét a szakma nagyon eltérő megítéléssel fogadta, kritikusaik hiányolták az aktuális nemzetközi irányzatok megjelenését, és túlhaladottnak tekintették az általuk megfogalmazott célrendszert. Ugyanakkor ez idő tájt a nemzeti öntudatra ébredés jegyében élénk mozgalom bontakozott ki, például a népzenei mozgalom, a táncházmozgalom vagy a népi iparművészek tevékenysége. A csoport felbomlását – pontosabban az Ifjúsági Iroda adminisztratív átszervezését – az 1975−76-os, a paksi házgyári lakótelep terveivel kapcsolatban kirobbant úgynevezett Tulipán-vita előzte meg. A Pécs Csoport a paneles tervezés kényszerében, a szekszárdi kivitelező vállalat felkérésére, Csete György irányításával (Csete György, D. Blazsek Gyöngyvér, Deák László, Dulánszky Jelnő, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Kovács Attila, Nyári József, Oltai Péter, Pálfi Miklósné) készítette a Paksi Atomerőmű orosz paneles technológiával épülő lakótelepének fejlesztési terveit. Kezdetben, a rendelkezésre álló sablonok cseréje nélkül, a szürke panelépületek humanizálására került sor szerves formálású erkélyelemekkel és a panelfelületek népi ihletésű fehér, nyomatos díszítésével. Később számos terv született az addig merevséget és sematizmust sugárzó épülettömegek szerves formálására, valamint új, élhetőbb, és a magyar hagyományoknak is megfelelő, konyha-étkező központú lakásalaprajzok kifejlesztésére.

A Major Máté cikkével induló három hónapos polémia (Élet és Irodalom, 1975) politikai és szakmai hullámokat is kavart. Egyben olyan légkört teremtett, amelyben a több száz fős tervezővállalat – az átszervezést már korábban is fontolgató – vezetése a Pécs Csoportot támadó szakmai ellenzék nyomására végre tudta hajtani annak feloszlatását 1976-ban. A folyamatban levő fejlesztőmunkát pedig minisztériumi döntéssel leállították.

Keszthelyi iroda

A feloszlatást követően a csoport tagjai különváltak, és mindenki más-más helyen folytatta a munkáját. Jankovics Tibor ekkor több lehetőség közül Keszthelyt választotta, így részben közelebb kerülhetett ott élő családjához, másrészt pedig ez a táji környezet mindig is vonzó volt számára. Keszthelyre 1978-ban települt több kollégájával egyetemben, ily módon megteremtve egy újabb építészeti alkotóműhely feltételeit. A szocialista állam által determinált gazdasági környezetben 1983-ban Németh László adminisztratív irányítása mellett megalakította a keszthelyi és zalaegerszegi székhellyel működő Forma Kisszövetkezetet 16 fős létszámmal, mely később 50 főre bővült. A cég szakmai irányítójaként a Dél-dunántúli Stúdió mintájára együttműködést kezdeményezett a Dévényi Sándor által vezetett Pécsi Építész Irodával és a Kampis Miklós vezette Kaposterv Kft.-vel. Zalaegerszegi, pécsi és kaposvári találkozásaik során egy regionális szakmai és gazdasági együttműködés kialakítását próbálták megvalósítani, mely kezdeményezés végül a szerves építészeti gondolkodás mai napig aktív bázisaként működő Kós Károly Egyesülés 1989-es megszületéséhez vezetett, miután Kampis Miklós bevonta a tárgyalásokba Makovecz Imrét és Kálmán Istvánt. Az eredeti elképzelés szerinti regionális szakmai kooperáció helyett ekkor egy Budapest-központú, az egész országra kiterjedő szakmai egyesülés szerveződött. Később a határokon túl élő magyarlakta területek jelentős építészei is betagozódtak ebbe a szervezetbe. A Forma 1999-ig volt tagja az egyesülésnek, melynek posztgraduális képzést nyújtó Vándoriskolájában Jankovics Tibor mesterként tevékenykedett.

Fadd-Dombori TÁÉV üdülő és oktatási központ (1974)

Egyik legjelentősebb, a Pécs Csoport által meghatározott célok szellemében fogant munkája (1974) a Fadd-Dombori Holt-Duna-ág partján álló TÁÉV üdülő és oktatási központ. E munka során a beruházó, aki egyben a kivitelező is volt, a tervezők és a közreműködő társművészek (belsőépítész: D. Blazsek Gyöngyvér, grafikus: Deák László, szövött textil: Pauli Anna, nyomott textil: Csete Ildikó, keramikus: Kun Éva) megfelelő bizalmi alapon, harmonikusan tudtak együttműködni a komplex, minden részletre kiterjedő tervezés során. A berendezések, mobiliák mellett a függönyök, bútorkárpitok, éttermi textilek és az éttermi kerámiák is egyedi tervezés és gyártás termékei voltak. A korszak iránymutató alkotása ez, mely a jó telepítést és funkciót, az alkalmas szerkezet- és anyaghasználatot, a terv és az épület − beleértve a berendezést is − legrészletesebb kidolgozottságát tükrözi a korszerűség és hagyománytisztelet jegyében. Az épületből az invenciózus, szabad alkotás öröme sugárzik. Az ősi építészeti kultúrára visszautaló gesztusrendszer megjelenése a későbbi, nagyobb léptékű, funkcionálisan és technológiai szempontból is kötött épületek (16 tantermes iskola, városi sportcsarnok, Keszthely), esetében is megfigyelhető.

Pécsi Nevelési Központ (1979)

A Pécsi Nevelési Központ (Jankovics Tibor, Tóth Zoltán) az ország egyik legnagyobb nevelési intézményeként 1979-ben nyitotta meg kapuit. A hatvanezer főnek otthont adó új panelos lakónegyed központja nem csupán egymás mellé épített intézmények halmaza (óvoda, iskola, középiskola, kollégium), hanem szerves egységet alkotó komplexum, közösségi központ. Az integráció magas foka megkívánta a tervezőktől, hogy az épületegyüttes térbeliségében és erre épülő szervezési lehetőségeiben minél nagyobb használati értéktöbbletet biztosítson. Amennyiben az integrált funkciók külön-külön épületekben valósultak volna meg, magasabb beruházási költségszinten lényegesen korlátozottabb használhatóság jött volna létre. A tervezésnél kiemelten fontos volt az alapfunkciók maximális kielégítésén túl minél több közművelődési és szabadidős tevékenység számára lehetőséget biztosítani. A többcélúságot és a flexibilitást segíteti a különleges alaprajzi kialakítás. A nevelési központ egy, a lakótömb súlypontjába, egyben a tömb fő gyalogos tengelyeinek metszéspontjába elhelyezett, városi köztérként működő agóra köré szerveződik. Az északi irányban nyitott udvar egyik szárnya az oktatási tömbökből, másik szárnya az éttermek, konyha, fedett uszoda, valamint a tornacsarnok épületeiből áll. Mindkét épületkaréj a központi épületbe csatlakozik. A nevelési központ eszmei és funkcionális szervezését az agóra és az iskolák összevont aulájának fókuszába telepített központi közművelődési épület biztosítja. Az egyes funkcionális tömbök és a többcélú használatra alkalmas aula közötti kapcsolatot közlekedési zónák biztosítják, de az egységek közvetlenül is megközelíthetők. Az agórát nagy üvegfelületekkel megnyitott közösségi terek ölelik körbe, az emeleteken általában egymástól izolált elhelyezésű, specializált terek helyezkednek el. A hazai pedagógiai gyakorlatban is újdonság volt, hogy a tantermek részben összenyithatók, külön térbővületekkel rendelkeznek. Az épületek előregyártott elemekből készültek. A merev, ipari szerkezeteknek a gyerekek igényeihez igazodó humanizálása igen komoly belsőépítészeti kihívás volt (belsőépítész D. Blazsek Gyöngyvér). Az épületegyüttes jelenleg nevelési és művelődési központként funkcionál, mely ma is Pécs egyik legjelentősebb oktatási és művelődési színtere.

Nyolcvanas évek

Jankovics Tibor nyolcvanas évek elején tervezett épületeit (Badacsonytomaj, Egészségház /Diszel, Egészségház / Tapolca, Ravatalozó) a táj és a természeti környezet morfológiájához való alkalmazkodás jellemzi. A „hegy formájú" házaknál a Tapolcai medence vulkanikus kúpjai erősen hatottak az épülettömegek formálására, valamint az alkalmazott anyagok és színek használatára.

Az általa vezetett iroda munkáiban az építészeti és belsőépítészeti tervezés a mai napig szétválaszthatatlanul összetartozik, megvalósítandó az épület és enteriőr között elengedhetetlenül fontos szerves egységet. Több figyelemre méltó enteriőr valósult meg tervei alapján. Ilyenek: A keszthelyi Phoenix szálló berendezése, a Locomotiv Tours, a Marietta- és a Tari divatboltok enteriőrje. A kisebb munkák mellett nagyobb szállodák – Hévízen a Hotel Helikon, Hotel Carbona és a BM Szanatórium – komplett belsőépítészeti terveit is elkészítette.

A gyógyidegenforgalmi szempontból rendkívül frekventált régióban működő keszthelyi iroda munkássága az építészeti feladatok széles körét öleli fel. A tervezésen túl a Németh László által irányított fővállalkozói tevékenységben is éveken át szép eredményeket értek el. Jankovics Tibor és alkotótársai (Deák László, Füzes Antal, Rácz Tamás) a különböző típusú szállodák, gyógy- és wellnessfürdők, valamint az üdülőparkok tervezésében és lebonyolításában rendkívül gazdag tapasztalatot szereztek hazai (Hévíz, Nagyatád, Tapolca, Egerszalók) és külföldi terepen (Horvátország, Románia (Erdély), Oroszország, Németország) egyaránt. A szállodák belső tereit a rendkívül kötött funkcionális elvárások mellett is elegánsan, egyben otthonosan tudták kezelni. A látszó faszerkezetű, minden részletében művészi megformálású medenceterek, egyedi bútorok és belsőépítészeti elemek, különleges szín- és anyaghasználat jellemzi ezeket az épületeket. Az építési helyszín adta nehézségek miatt is kiemelkedő munka az Egerszalóki sódomb lábánál épült (2009) fürdőkomplexum.

A beruházói csoport által erősen túldimenzionált programnak megfelelő építészeti koncepció szerint az egész objektum a sóképződményekkel szemben fekvő domboldalba került besüllyesztésre teraszírozott-tördelt formában, oly módon, hogy az egymás fölé emelendő teraszok függőkert szerűen helyezkedjenek el, intenzív művelésű tetőkertekkel. A szálloda lépcsőzött épületelemei között kialakult udvarokba nagyméretű fenyőfák ültetését tervezték. Végül a táji környezetbe való illeszkedését segítő tetőkertek megvalósítását, és a teraszos udvarok fásítását a beruházók elhagyták. Az enteriőr forma- és színvilágán, anyagválasztásán a környékbeli különleges környezeti képződmények hatása jelenik meg.

Keszthely belvárosának rekonstrukciója

Jankovics Tibor városépítészeti feladatokban is maradandót alkotott, az általa vezetett irodához kapcsolódik többek között Keszthely történeti belvárosának rekonstrukciója, melyben Rácz Tamás, Kurucz Szabolcs és fia, Jankovics Gergő voltak alkotótársai. A főteret és a piacteret érintő átalakítások során a gépjármű forgalom radikális csökkentésével és gondos kertépítészeti tervezéssel sikerült kellemesebbé, lakhatóbbá tenni a belvárost. A térszerkezet és a forgalom átalakítása, valamint a rendház előtti térfelszín középkori szintre történő visszaállítása mozgalmas, jól funkcionáló térrendszert eredményezett, mely visszautal Keszthely főterének hajdani strukturáltságára. A térszín süllyesztése során felszínre kerültek római kori villamaradványok, középkori kapubástyák és támfalmaradványok, valamint a barokk kori kerítés alapjai, melyek bemutatásával valóban ingergazdaggá vált a Ferences templom és rendház előtti térfelület.

Őrség

Már a nyolcvanas években foglalkozott az ősi és természetes építőanyagok korszerű felhasználásával. Inspirációként fontos megemlíteni az őrségi faluban az '50-es években még élő hagyományokat és a földépítéssel kapcsolatos kitörölhetetlen őrségi gyermekkori emlékeket. Speciális érdeklődési területe a vályog és földházak tervezési problémáinak megoldása, az energiatudatos építési módok hazai lehetőségeinek feltárása, alkalmazása. A rövid idő alatt, alacsony költségvetésből, vályoganyagú tömésfallal kalákában felépült, a magyar parasztház háromosztatú rendjét őrző zalaszentgróti családi ház (1984) példáján haladva egymást követte a tömésfallal, vályogtéglából vagy korszerű réteges szerkezetekkel készült épületek sora. A vályogot gyakran alkalmazták réteges külső falakban, de vázas falszerkezetek kitöltő anyagaként is. Menet közben több, a Forma Rt.-ben dolgozó kolléga is – Rácz Tamás, Kruppa Nándor, Füzes Antal – részt vett a földből készül épületek tervezésében és megvalósításában. Néhányan közülük saját otthonukat is ilyen technikával építették. Két kisebb üdülőfalu is épült a Jankovics Tibor vezette építészcsapat tervei alapján, melyek földből, vályogból, fából készültek, minden esetben nádfedéssel. Az általa tervezett családi házakról elmondható – a falazatok anyagától függetlenül –, hogy megfelelnek a funkcionális igényeknek. Helyi anyagokból készültek, az eleink által is figyelembe vett ökológiai és ökonómiai szempontok szerint. Hagyományos anyagokból, hagyományos építési technikával a mai igényeknek megfelelő korszerű épületek valósultak meg.

Épületei az építészeti hagyományunkra jellemző arányrendszert megtartva, de a formai elemek elvont alkalmazásával, transzponálásával készültek, így egész habitusukban kötődnek a magyar népi építészet értékrendszeréhez.

Balaton-felvidék

Szakrális épületei a Balaton-felvidéken állnak, elsőként a kőből és tölgyfából épült badacsonyörsi szőlőhegyi kápolna terve született meg egy szőlővel és mandulafákkal borított déli lejtőn. Az ősi és korszerű technikákat ötvöző épület mintha századok óta állna a hegyoldalban. Az egyszerű formálású belső tér lekerekített sarkai, a kézi simítású meszelt fal puhasága és a gondosan megtervezett világítás különleges harmóniát és időtlenséget sugároznak. A szakralitást tovább erősítik a Salföldön élő Kossuth-díjas festőművész, Somogyi Győző artisztikus festett oltárképe és stációi. A szőlőhegyi kápolna funkcionálisan megfelel a mai kor igényeinek, de úgy belső, mint külső megjelenésében elmúlt korokat idéz, tovább szőve a helyi hagyományok fonalát. Érdekesség, hogy egyik tervváltozata már magában hordozza a 2014-ben megépült Szent István Király-kápolnát is. Ez utóbbi épület a Badacsony-hegy tomaji oldalán található Felső-Kolóniának nevezett magas fekvésű területen valósult meg, melyen az 1965-ig működő bazaltbánya munkáslakásainak romjai álltak. A század elején megnyitott kőfejtőt egészen az 1960-as évekig üzemeltették, a lerobbantott bazaltsziklák széttöredező kövei lavinaként sodorták el és borították be a XIII. századi pálos kolostor maradványait. Nem messze innen fakad a Klastrom-kút bővizű hűvös forrása, és itt található a 2008-ban megvalósult II. János Pál pápa emlékhely, Udvardi Erzsébet alkotásával. Talán mindennek együttesen köszönhető, hogy érezhető szakrális kisugárzása van e területnek. A kápolna tájolását két szempont befolyásolta alapvetően. Egyrészt a Balaton felé gyönyörű kilátással nyíló plató terepadottságai, másrészt az a tény, hogy a kápolna építését kezdeményező Udvardi Erzsébet festőművész által felajánlott nagyméretű oltárkép megfelelő érvényesülését csak egy meghatározott megvilágítási irány és intenzitás tudja biztosítani. Fentiekből következően a kápolna északra tájolt, azaz az északi bejárati üvegfal biztosítja az oltárkép megfelelő világítását. Az egyhajós kápolnatér fölé láncgörbére szerkesztett, durvára vakolt és meszelt téglaboltozat borul. A bazalttáblákkal burkolt padozatból emelkedik ki az oltár szerepét betöltő monolit bazalttömb. A kápolna minimális bútorzatának formavilága és szerkesztésmódja a parasztbútorok egyszerűségét idézi. Belső terét a keleti homlokzaton kialakított három résszerű ablakon bejövő természetes fény deríti. A szentély boltozatában kialakított nyílás arra szolgál, hogy Szent István monogramjának a padozatba mart másolatát koncentrált fénysugárral világítsa meg a delelő nap minden év augusztus 20-án (Szent István Király ünnepnapján), amikor a Nap a legmagasabban jár, azaz a csillagászati dél idején. Ezzel a kozmikus rendhez való állandó kapcsolódás vizuálisan is érzékelhető. Az elbontott romos bányászházak bazaltköveiből készült a kápolna teljes külső burkolata, mely rakásmódját, karakterét tekintve a badacsonyi szőlőkben jellemző szárazon rakott támfalakat idézi. A tervezői szándék szerint megvalósult magától értetődően egyszerű formálású kápolna a gyönyörű környezet elidegeníthetetlen szerves részét képezi, mintha örökké ezen a helyen állt volna. Arra emeltetett, hogy csalogassa és fogadja be az arra járó embereket, hogy belső terében elcsendesedhessenek. Ez a kis épület összegzése mindannak, amit Jankovics Tibor fontosnak tart: egynemű anyaghasználattal, tömör szerkesztéssel, ősi formával kapcsolódni a természetbe, s ezáltal a Teremtésbe.

Forma Építészeti Iroda

A Forma (kisszövetkezet, Rt, majd Zrt) létrehozása és működése során mutatkozott meg Jankovics Tibor egyik legfontosabb erénye: a csapatot építő, közösséget teremtő emberé. Mindig is vallotta, hogy az építészet csapatmunka. A Forma Zrt.-t egykori tanítványokból mesterré érett tagok alkotják, a Pécs-csoport megszűnése után is folyamatosan fiatal kollégák vették körül. A Kós Károly Egyesülés révén közel ötven vándort fogadott az általa vezetett iroda, a BME Építészmérnöki Karának közvetítésével a nemzetközi diákcsere program keretében angol, német holland, brazil és amerikai építészhallgatók is részt vettek az iroda munkájában. A keszthelyi műterem immár három évtizede működik, Jankovics Tibor 2015-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulását követően tanácsadóként és építész konzulensként részt vesz a szakmai munkában, melyet az iroda sikeresen folytat a vele korábban együtt dolgozó jól képzett vezető tervezők irányításával.

Jankovics Tibor DLA mesterként, majd habilitált egyetemi tanárként közel húsz éve működik közre a Pécsi Tudományegyetem Építészmérnöki Karán és a Breuer Marcell Doktori Iskolában a graduális és posztgraduális építészképzésben. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának levelező tagjaként intenzíven részt vesz az építőművészet közéletében.

Nemzeti hagyományokban gyökerező, korszerű, egyéni formavilágot képviselő több évtizedes alkotó tevékenységéért 1994-ben Ybl-díjat, 2009-ben Prima díjat kapott.

[Készült: 2016]

Párhuzamos életutak