Balla András

A 2011 őszén kiadott, Balla András fotográfusi életművéről megjelent monográfia részletesen elemzi a művész immár négy évtizedes munkásságát, s ez a feldolgozás a különböző, egymástól látszólag teljesen független képcsoportok felvillantásával a magyar fotóművészet egyik legsokoldalúbb, egyik legkülönösebb műveket alkotó művészének portréját rajzolja meg. Nemcsak a fotóművészet beavatottjai ismerik Balla András barokk kertekről készült, titokzatos szépségeket és rejtelmeket kibontakoztató sorozatát, a 20. századi magyarországi közállapotokat szellemesen tükröztető betonpillangó-együttest, a megejtő Borostyán Imre remete-etűdöt, a talányaikkal meghökkentő konceptuális felvételeket s a nagyapa kazettáiról készített fantasztikus érzékenységű kompozíciókat – e művész munkái széles körben ismertek itthon és külföldön is. Műveinek különleges tárgyválasztása, szellemisége, gondolatisága, formai leleményei mellett rendkívül változatos és bravúros technikai eljárásokat, képalkotó megoldásokat alkalmazó műveket regisztrálhatunk. Munkásságában, a számszerűségében is számottevő, négy évtizedes mű-termésben nagyon nehéz a rendszeralkotás: szerteágazó tematika, változatos műfaj-kör, sokrétű technika-alkalmazás jellemzi művészetét. Hemrik László művészeti író állapította meg az alkotóról a 2011-ben közreadott kismonográfiában:

„Balla képi világa összefüggő, koherens sorozatokból, ugyanakkor nagyon sok autonóm, sehová nem sorolható képből, képi kísérletből áll össze, amelyek mind a tárgyi kultúrát, mind pedig az embert, az embert körülvevő helyeket, tereket, exteriőröket újabb és újabb hangsúlyokat, újabb és újabb megfigyelési szempontokat érvényesítve képezik le. Alighanem a kertépítő habitusnak köszönheti, hogy a 'legtermészetesebb' módon lép át egyik műfajból a másikba, egyik tematikai blokkból a másikba. Fábián László joggal minősítette Balla művészi törekvéseit, művészetének tematikai sokféleségét eklektikusnak (Balla vállalja ezt az eklektikát), ugyanakkor megengedő ezzel a karakteres és nagyon erőteljes változatossággal, 'stílus-fölérző' képességgel."

Az életmű talán legfontosabbnak ítélhető munkái a sorozatok. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek pályakezdő alkotószakasza két meghatározó jelentőségű műegyüttese a Műtárgyfotók, és a Fényképfelvételek Borostyán Imréről című sorozatok, amelyeknek fokozatosan gyarapodó anyagát számos kiállításon is bemutatta, és amelyekről számos katalógus, kiadvány is megjelent. E több éves, esetenként több évtizedes alkotómunkát igénylő, esetenként több ezer felvételből válogatott képsorozatok esztétikai jelentőségén túl nagyon fontos, a magyar társadalom, a közép-európai valóság 20. század utolsó harmadára jellemző vonásait is összpontosítják, jelenségeit analizálják, erőteljes társadalomkritikát fogalmaznak meg. A pályakezdő periódus e sorozatokkal összefüggő fotóművészeti munkásságáról Balla Andrásnak a budapesti Helikon Galériában rendezett 1980-as kiállítása alkalmával állapította meg Beke László művészettörténész: „Balla András foglalkozása kerttervező és építészmérnök, hivatása fényképész. Mint fotós sokáig vándorolt nyugtalan ügyességgel témáról témára, technikai ötletről ötletre. Erős szociográfiai érdeklődése gyakran sodorta a társadalom perifériális jelenségei felé – korábbi legjelentősebb sorozatát egy elhagyatott hegyen élő idős remetéről készítette (amivel akaratlanul is hozzájárult ennek az igénytelen, de harmonikus, szemlélődő életmódnak a radikális felszámolásához, hiszen ő volt az, aki felhívta rá a társadalom figyelmét.) Mostani kiállítási anyagával, úgy látszik, még közelebb jutott ahhoz a határterülethez, amelynek művelésére a leginkább képesítve van, hiszen olyan műfajt vizsgál, amely egyszerre építészet és kertművészet, kiváló szociográfiai téma, s amely igazi természetét nem is a helyszínen, hanem a nagy tömegben felhalmozott színes fotódokumentáción mutatja meg. A giccsépítmények korábban is felkeltették már különböző művész- és értelmiségi rétegek érdeklődését – a szürrealizmussal, a naiv művészettel, majd a pop arttal kapcsolatban –, előállításuk és fogyasztásuk pedig ma is eleven gyakorlat. Balla új szemmel közelít a témához: egyformán mellőzi az elítélő jó ízlést, a kaján iróniát, vagy a dekadens élvezkedést, s ehelyett megpróbálja egyértelműen szépnek láttatni, művészi teljesítményként értékelni a vasárnapi barkácsolás termékeit, kiválasztani közülük a legrangosabbakat, belehelyezkedni alkotóik lelkivilágába. Úgy érzem, Balla András vállalkozása sikerrel járt: sikerült közel jutnia a giccs legmélyebb rétegéhez, amelyből az 'igazi' művészet is táplálkozik. És remélem, hogy ezek a magánművészetnek szánt gyönyörű objektumok nem jutnak ugyanarra a sorsra, mint Borostyán Imre, a 'remete' kalyibája – csupán azért, mert Balla András lefényképezte őket, a társadalom meg megkegyelmez nekik."

A szépség, a kivételes esztétikai értékek megidézése foglalkoztatta, és természetesen eredeti hivatása, a kerttervezés és kertépítés szakmai tanulságainak összegzési szándéka is vezérelte a színes képek sorozatán interpretált kertművészeti sorozat elkészítése során. Az 1985-ös párizsi és az 1988-as római ösztöndíjas időszaka alatt alapozta meg az európai, majd a magyar kertművészet legjelentősebb emlékeit megörökítő színes felvételsorozatát, amelyek együtteseiből számos kiállítást rendezett (az egyik legjelentősebb az 1989-es budapesti Vigadó Galériában rendezett bemutató volt.) Életrajzában hangsúlyozza, hogy az experimentális és kísérletező fotók mellett munkásságában megkülönböztetett figyelmet szentel a kertművészettel kapcsolatos művészi dokumentációnak – amelyek sorában talán a legjelentősebbek az 1985-ös versailles-i és az 1988-as római, frascati, tivoli, bomarzoi, bagnaiai és amalfi felvételek –, s különösen az esős, borongós időben érződő kerti hangulatok vonzzák.

A sorozatművek mellett folyamatosan készültek és készülnek azon tematikai egységek felvételei Balla András műhelyében, amelyeket a beállított fotók, az aktok, a csendéletek, a dobozok kategóriájába, vagy a legutóbbi alkotóperiódus Menedék-címmel összefoglalt természetfotók kategóriájába sorolhatjuk. A beállított fotókon és az aktfelvételeken az emberi alak, a meztelen test jelenik meg furcsa tárgyak, rekvizitumok között – ezek a különös tárgyak, tárgyegyüttesek kapnak főszerepet a csendéletek kompozícióin is –, amelyek színpadszerű jelenetekként és csendéletekként eltávolodnak a hétköznapok világától, és transzcendens tartalmakkal telítődnek. A fotóművészet hőskorát idéző síkfilmkazetta hallatlan érzékeny képi finomságokat tükröztető leképezésével (Síkfilmkazetták 1-7, 1994-2010) Balla András egy tárgy mágikus jelentését, tartalmait, varázslatos szépségeit faggatja. És a 2013-ban albumban is közreadott, Menedék című, a fekete-fehér fotó festőiségekben tobzódó, fények és árnyékok barokkos kavargásában tükröztetett természeti képegyüttesének elkészítésekor gyermekkorának színterére, a Kőrösök vidékére tért vissza. A kötet képeihez fűzött eszmefuttatásában – számos fontos önéletrajzi mozzanatot is rögzítve – költői ihletettséggel vallotta meg a művész: „Szarvason, az Arborétumban, a Holt-Kőrös menti tízméteres bambuszligetek, százéves mamutfenyők, vörös-, fehér- és mocsári tölgyek, -ciprusok, Ginkgo-fák, tulipánfák és ezernyi növény között nőttem föl. Ebben a tájképi kertben – melyet körbevett egy sűrű, széles védő erdősáv –, számtalan ritka növény, állat, madár és rovarfaj talált otthonra, biztonságos menedékre. Pávák, ölyvek, sasok, baglyok, kék- és vörös vércsék, fekete gólyák életét naponta láthattam ugyanúgy, mint a fecskék, cinkék, verebek ténykedését. Madarászok, írók, művészek lakták a vendégszobát. Vertse Albert, Csapody Vera, Ruzicskay György és biofestményei, Fekete István hűséges fonott demizsonjával és még sok más értékes ember tartozott serdülőkoromhoz s mindenkit átjárt a természet szeretete. Ez a világ – együtt azzal a csodával, hogy többször is egyszerre láthattam az égbolton a lemenő Teleholddal a felkelő Napot – tökéletesnek tűnt. Akkor még nem tudhattam, hogy kivételes helyen és kivételes helyzetben élek. Idővel megválaszolandó kérdéssé kristályosodott a sok kétkedés. Lehetséges-e a dolgok véletlen alakulása? Miként történik, hogy azonos magokból mindig ugyanolyan növény bújik ki, s az hogyan lehet, hogy két nagyságra, formára hasonló magból arasznyi borsó vagy százméteres óriásfa lesz? A magokba kódolt üzenetek titkát megismerve a fákhoz kötődő, ösztönös vonzalmamhoz tudatos csodálat és tisztelet társult. Megéreztem és megértettem, amit az úgynevezett 'természeti népek' mindig is tudtak. A fáknak kívánok emléket állítani. Nem mással, mint saját, mozdulatokat, gesztusokat felmutató, lombjuk vagy életük nélkül is impozáns torzóikkal. Mint Josef Sudek is mondta: nem helyes és nem is érdemes ezen plasztikákban és szobrokban más élőlény formáit keresni és találni – a fát lássuk bennük, az örök fát. Bár sokat fényképeztem e fákat a környezetükből kiemelve, célomhoz mégis ez a panoráma-forma az igazán alkalmas, hogy minél nagyobb tere lássék, hol s 'kik' között él, élt a fa. Olyan tájakon kerestem e fákat, melyek ezer éve is így nézhettek ki s talán még évtizedekig ilyenek maradhatnak. Talán tőlünk függ, hogy ne csak védett területeken, rezervátumokban és épített kertekben idézhessük fel, milyen is VOLT a testnek és léleknek is fontos, nélkülözhetetlen MENEDÉK. Utóirat: A természetben semmi sem történik véletlenül. A képeken látható fák, ágak, törzsek, gallyak formája és egymáshoz való viszonyuk, kapcsolatuk sem a véletlen játéka. A Földön és a Világmindenségben mindenhol ható törvények alakították így és ilyenre őket. Azok a fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai, meteorológiai, statikai törvényszerűségek, amelyek az ember megjelenése előtt is működtek s a Földről való eltűnése (távozása?) után is érvényesek mindörökké."

Balla András a kézműves, az analóg fotografálás és képalkotás, képkészítés híve és alkotója, a modern kor vívmányával, a digitális képrögzítéssel nem foglalkozik. Az 1990-es évektől csak nagyméretű negatívra dolgozik, felvételeit utólag színezi. A modern kor szelleme által áthatott, a kor súlyos konfliktusainak és emberi problémáinak igézetében született, a világ abszurditásaival szembesülő, humánus üzeneteket megfogalmazó, korszerűségre törő, progresszív szemléletű munkáit a hagyományos képalkotó módszerek és eszközök alkalmazása avatja meggyőzővé és hitelessé.

[201 ]