Huszti Péter

Huszti Péter első színházélményei a gyermekkor fantáziavilágából eredtek. Az irodalom nagy alakjaival, saját történetek hőseivel, otthon-színházuk falai között történtek meg az „első lépések". A Trombitás utcai lakás használaton kívüli ruhásszekrénye szolgált színházépületként az akkor öt-hat éves gyerekek számára: „Három-négy apró szereplő fért a szekrénybe. Szemben, a konyhában, a konyhaszéken és a hokedlin, néha a szemétláda tetején foglalt helyet a nagymamákból álló maroknyi, de hűséges nézősereg. (…) Különös színházat csináltunk, meglehetősen abszurd meséket kotyvasztottunk össze. Szerepeltek benne meséim hősei, a csillagszemű juhász, a kis herceg, Füles és Malacka, Zebulon és Mackó úrfi, János Vitéz és a francia király."[1]

Harmadikos gimnazistaként eljátszotta Bánk bán szerepét az iskolai előadásban. A díszletet, jelmezeket a Nemzeti Színház kölcsönözte az előadáshoz, amiért a diákok, köztük Huszti, maguk mentek el. Ekkor indult el benne a folyamat, ami később elhatározássá érett: érettségi után beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Elhatározása szerint rendező szakon folytatta volna tanulmányait. Azonban a Rákóczi Gimnáziumban, ahol középiskolás tanulmányait folytatta, a színjátszókör egy másik fellépése alkalmával, egyfelvonásos drámát adtak elő egy versenyen, Várkonyi Zoltán is a zsűri tagja volt. Huszti Péter visszaemlékezése szerint Várkonyi csak nagyon rövid időre tudott megjelenni a versenyen, ám volt ideje Huszti jelenetét is megnézni. Később a Vas utca épülete előtt, a felvételi jelentkezés benyújtásakor a véletlen úgy hozta, hogy összefutottak. Könyvében így írt erről:

„Most, az Ódry előtt igyekeztem utat adni neki, zavaromban ide-oda lépegettem, szerencsétlenül mindig oda, ahol be akart csörtetni az üvegajtón. Majdnem elröhögtem magam, ahogy esetlenül táncolunk a tanár úrral a Vas utcában, mikor hirtelen vizslató tekintettel rám nézett:

– Hol láttam én magát? – kérdezte.

– Talán a Rákóczi Gimnáziumban – mondtam.

– Rákóczi? Igen. Mit csinál itt?

– A rendező szakra szeretnék jelentkezni.

– Rendező? Honnan a nyavalyából tudja maga, hogy mi az a rendező? Vigye föl a papírjait, és próbálkozzon a színész szakon.

Fölvittem. Próbálkoztam. Végiggyúrtam magam a felvételiken, színészhallgató lettem Várkonyi osztályában."[2]

Várkonyival való kapcsolata meghatározta egész pályáját (nem csak mentorként, hiszen később osztályfőnöke szerződést ajánlott neki a Vígszínházban, több filmjében is szerepeltette, de ő hívta meg tanársegédnek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is), rajta kívül pedig tanította még Versényi Ida, Ádám Ottó, Békés András, Durkó Zsolt, Gáti József, Pártos Géza, Vámos László is. Az osztálytársai voltak Dőry Virág, Káldi Nóra, Szakács Eszter, Vajda Márta, Voith Ági, Csernák Árpád, Iglódi István, Konrád Antal, Kovács István, Kránitz Lajos, Tahi Tóth László, Ujréti László[3].

Madách Színház

Huszti Péter a főiskola elvégzése után, 1966-ban szerződött a Madách Színházhoz. Nagy hatással voltak pályájára és művészi hitvallására az ott megismert pályatársak. A már tapasztalt, elismert művészek nem csak szakmai példaként álltak a fiatal, pályakezdő Huszti előtt, de ezek a művészek szeretettel fogadták, támogatták is pályája kezdetekor [4]. Sokukkal egy életen át tartó, mély barátságot kötött. Együtt állt színpadon a kor nagyjaival: Domján Edit, Kiss Manyi, Psota Irén, Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Feleki Kamill, Gábor Miklós, Márkus László, Mensáros László, Pécsi Sándor.

Talán az egyik legfontosabb útravalót Pécsi Sándortól kapta, amikor Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjában játszottak együtt (bemutató: Madách Színház, 1968. december 13., r.: Ádám Ottó). Pécsi alakította Lukát, a jó szándékú, mindenkinek segítséget nyújtó vándort, Huszti Péter pedig az ő ellentétpárja, Vaszka Pepel volt, a tolvaj, aki Lukától várja a segítséget. A darab során Pepel megkérdezi Lukát arról, hogy van-e Isten. Az ekkor következő jelenet élénken él Huszti Péter emlékezetében, ahogyan Pécsi Sándor arcát, tekintetét közelről figyelte, miközben az, hosszúra nyúlt csend után, lassan válaszolt: „Ha hiszel benne, van. Ha nem hiszel benne, nincs… Amiben hiszel, az van.". Ez a jelenet örök vezérfonállá vált számára. Pályája során csak olyan feladatokat vállalt, amiket feltétel nélküli hittel tudott szolgálni [5]. Úgy tartja, a hit feltétele a magas szinten megvalósított művészeti alkotások megszületésének, bármilyen feladatát, legyen az tanítás vagy rendezés, csakis ezzel a hittel tudta és tudja ellátni. Hisz a szavakban, a hivatásában, a játszótársakban, és hisz önmagában, tehetségében. Vallja, ha a hit párosul a kellő lelkiismerettel, akkor ezek összhatása átüt a szerepen, és a közönség, a szakmai közeg ezt honorálni fogja. Ez a hit és lelkiismeret jellemzi Huszti Péter pályáját, aki tehetségét kamatoztatva, egészen fiatalkorától szinte egyedülállóan sok, súlyos, nagy drámai szerepet, főszerepet alakított, és alakít még ma is.

Nagy szerepei közül kiemelkednek azok, amelyek pályája kétségtelenül egyik legfontosabb írója, William Shakespeare nevéhez fűződnek. A Magyar Művészeti Akadémián 2014. április 11-én tartott székfoglalóján (2012-től rendes tagja az Akadémia Színházművészeti Tagozatának) Shakespeare-drámákban eljátszott szerepeiről, a drámaíró egyetemes, az emberi létet és érzéseket érintő nagy tudásáról tartotta. Ezekkel a szavakkal nyitotta előadását: „Egy drámaíró, aki mindent tudott a világról; szerelemről, barátságról, gyűlöletről, féltékenységről, vágyakról, álmokról, politikáról és hatalomról. Az ifjúságról, vénségről, fiúkról, lányokról, férfiakról, nőkről… rólunk. Egy költő, aki Petőfi Sándor szerint: a teremtés fele. Aki Shakespeare-ről gondolkodik, az életről gondolkodik, s aki az életről gondolkodik, önmagáról gondolkodik."[6]

Amikor egy interjúban megkérdezték tőle, kísérletező művésznek tartja-e magát, azt válaszolta, hogy bár valóban sokféle karaktert megformált már az évek során, számára mégsem a kísérletezésen volt a hangsúly, hanem a szerep és az őt játszó emberi lélek fejlődésén. Minden karakterábrázolásban az emberi tulajdonságok érdeklik, az, ami a szövegben szerepel és az, amit maga a színész tesz hozzá, saját lényéből, az alakításhoz. Ebből fakad, hogy minden szerep, ahogy az emberek is, változik idővel, de mégis ez által a változás által képes arra, hogy a színpadon valódi embereket formáljon meg. Az így kialakuló kölcsönhatásról azt mondja: „nem csak én bújtam bele a szerepek bőrébe, hanem a szerepek is belebújtak az én bőrömbe"[7] És ahogyan Shakespeare-ről mondta, ő az az író, aki ezt az „élő" emberről való tudást hordozza, aki mindent tud az életről, ezáltal az ő figurái élő karakterek.

Első Shakespeare-szerepeit még egyetemistaként, illetve friss pályakezdőként alakította (Harmadik főúr, Téli rege, Madách Színház, 1965. december 17., r.: Vámos László; Hector, Priamus fia, Troilus és Cressida, Körszínház, 1966. július 09., r.: Kazimir Károly; Demetrius, Szentivánéji álom, Madách Színház, 1966. szeptember 17., r.: Ádám Ottó). Bár ezekben a szerepekben is pozitív kritikát kapott, az igazán nagy elismerést Jago szerepe hozta, Bessenyei Ferenc oldalán az Othello-ban. Az előadást Ádám Ottó rendezte, 1973. szeptember 28-án mutatták be, a Madách Színházban (Huszti Péter ekkor mindössze 29 éves volt, egy évvel később, 1974-ben már megkapta a Jászai-díjat). A darab nagy siker lett, érdekessége, hogy a címszerepet Bessenyei Ferenc pályája során már másodszor alakította. A kritikusok kiemelték, hogy sikerült megújulnia a szerepben, nem ismételte önmagát. Ez annak is köszönhető, hogy Ádám Ottó rendezése nem egy személyre fókuszált, hanem Jago karakterét kiemelve, kettejük párbeszédeként jelenítette meg a darabot. Huszti pedig méltó partnerévé vált Bessenyei Ferencnek.

Molnár Gál Péter így írt alakításáról: „Az előadás legszembetűnőbb szenzációja Huszti Péter Jágó-alakítása. […] Huszti nem az ősgonosz ármánykodásával szövi hálóját, hanem egy jókedvű, vásott fickóként készül tőrt vetni. Ujjongásai, toporzékoló vadsága, csikószerű szilajsága és áradó életkedve maga felé hajlítja rokonszenvünket. […] Majd szétfeszíti az erő. Ontja az ötleteket. […] Azután, amikor a maga tervezte gépezet beindul, az intrika hatni kezd és komolyra fordul a játék: megijed a fölidézett következményektől. Megszeppenten és valósággal tehetetlenül sodródik a cselekménnyel."[8] Huszti Péter maga Jagót a karakter motivációja felől próbálta megérteni: „Az indítékait kerestem. Mert megtalálhatja mindenki a maga Jagóját. A machiavellistát, az indok nélküli gonoszt, a félelmetes karrieristát, a brutális gyilkost."[9]. Végül, ahogyan Ádám Ottó is kettejük viszonyára építette az előadást, Huszti is Jago és Othello régi barátságában találta meg a karaktert mozgató erőt: „S akkor kimondtam, amit addig csak kerülgettem. Igen! Innen kell kezdenünk! Othello és Jago szerelmes barátságától! Erről gondolkozzunk! Együtt győzött csatákról, kalandokról, éjszakai sátor-beszélgetésekről, egymásnak fitogtatott barátságról, büszke rátermettségről."[10]. Ez az a kötődés, ami a darabban megtorpan a „harmadik fél" belépésével, és innentől kezdve Jago féltékenysége mozgatja a cselekményt. Koltai Tamás, kritikájában, szintén kettejük kapcsolatának dinamikáját emelte ki, azt, ahogyan Jago szinte „küzd" Othello figyelméért, ahogyan megnyilvánulásait ő motiválja. Külön dicsérte Huszti Péter pontosan kitalált mozdulatait, amikbe sokszor több jelentést képes belesűríteni, mint egy-egy mondatba. „Van Husztinak egy remek mozdulata. Amikor Othello rámordul, reflex-szerűen a feje elé kapja a kezét. Egyszer olyankor is, amikor Othello még jócskán távol áll tőle, ráadásul félig háttal. Jago borzalmasan fél Othellótól. Fizikailag. Attól, hogy megüti vagy megöli."[11]

Következő szerepe Hamlet, a dán királyfi volt, szintén Ádám Ottó rendezésében, a Madách Színházban (bemutató: 1977. szeptember 30.). Az előadás fogadtatása vegyes volt, mert bár a színészi alakításokról pozitív véleménnyel voltak, a rendezés koncepciója viták forrásává vált. Hamlet karaktere dinamikus [12], mai fiatalként jelent meg, amit a hamleti játékhagyományból megismert töprengő, mélabús Hamlet-ábrázoláshoz képest akár felszínesnek is érezhettek. Azonban e különbség megléte nem eredményezett teljes elutasítást a befogadói oldalról, Fodor Géza például így ír Hamletről: „...sugárzó színészegyéniségre van szükség Hamlet szerepében. Sugárzóra, vagyis olyanra, aki nem annyira az alakítás mélységével, sokrétűségével hat, mint inkább közvetlen lényének, harmonikus külső és belső alkatának aktív létezésével; akinek nem kell meggyőznie magát és Hamlet felől a közönséget, akinek igazsága, hitelessége nem végeredmény, hanem kiindulópont. Huszti Péter ilyen színész."[13]

Huszti Péter Hamlet megformálásakor annak veszteség-élményéből indult ki, emellett pedig arra is reflektált, hogy Hamlet a drámairodalom kiemelkedő szerepe, ami felkészültséget igényel. „Ki vagy te, aki Hamletet fogod játszani? Készen állsz a feladatra? Van elég tehetséged, erőd, bátorságod Hamlet történetéhez? Nagy a tét. A semmiből indulsz. A királyfi mindent elveszített."[14] Ugyanakkor ennek ellentétje is benne van szerepértelmezésében, a gondolat, hogy Hamletben megvan minden létező érzelem, és valójában minden emberben megvan minden, ami Hamletben. Erről az egyetemes Hamlet-létről a következőket írja: „Mindenki Hamlet. […] Ki sajátíthatná ki a kesergést a világ értelmetlenségén, a csalódást a barátokban, a szerelemben, a viaskodást a halál gondolatával, az idealizmust, a lázadást, a vágyat az erkölcsi rendre, az igazság győzelmére."[15]

Következő, Lear király-alakítására nagy hatással volt a híres színész, Laurence Olivier szerepformálása, nem másolás, hanem egyfajta párhuzamos gondolkodás formájában. Gyakran olvasta a színész írásait, újabb és újabb árnyalatokat fedezve fel a karakterben. A Kerényi Imre által rendezett, az 1991. november 8-án bemutatott előadásban (Madách Színház) Lear pusztításának motivációját egy kiüresedett létállapotban találta meg. „Úgy éreztem, Learből hiányzik a vér. Az élet, az élet nedvei. Mint egy sziklatömb, görög le a hegyről, cél nélkül, ok nélkül, élvezet nélkül zúz szét maga előtt mindent. Házakat, fákat, ártatlan embereket, állatokat, míg végül a szakadékban iszonyú robajjal törik darabokra. (…) Számára az egyetlen megoldás a megsemmisülés. Ebbe a borzalmas igazságba végre megkapaszkodhattam."[16]

Huszti Péter számos további Shakespeare-szerepet alakított pályája során: Boyet gróf (Lóvátett lovagok, Madách Színház, 1977. február 11., r.: Szirtes Tamás), Petruchio (A Makrancos hölgy, avagy Boszorkányszelídítés, Madách Színház, 1982. február 13., r.: Szirtes Tamás), Nemes Büffögh Tóbiás (Vízkereszt vagy amit akartok, Madách Színház, 1985. március 30., r.: Szirtes Tamás), Polonius (Hamlet, dán királyfi, Madách Színház Stúdió, 2005. október 29., r.: Kerényi Imre).

Természetesen pályája nem korlátozható Shakespeare-alakításai felsorolására, hiszen számos nagy drámai karaktert eljátszott pályafutása során. Kiemelkedőek Ádám Ottó Csehov-rendezéseiben megformált karakterei: a Sirály fiatal Trepljovja (Madách Színház, 1972. január 28.), a Három nővérben Versinyin (Madách Színház, 1979. december 07.) és a Ványa bácsi Asztrov doktora (Madách Kamaraszínház, 1982. november 05.). Az ember tragédiájában négy szerepet is eljátszott pályája során: főiskolásként a Szegedi Szabadtéri játékokon, a Dóm téri előadáson játszott kisebb szerepeket (Catullus/Tanítvány/1. Tanuló, bemutató: 1965. július 31., r.: Vámos László). Néhány évvel később, az 1969-ben készült tévéjátékban Ádám szerepe következett, majd színpadon alakította Lucifert (Madách Színház, 1981. január 30., r.: Lengyel György), végül pedig az Úr szerepében lépett színre, a felújításon átesett Madách Színház ünnepi nyitóelőadásán, Kerényi Imre rendezésében (Madách Színház, 1999. október 23.). A kritikusok egyöntetűen dicsérték Háy Gyula Isten, császár, paraszt című drámájának színpadi előadásában nyújtott alakítását, Zsigmond szerepében (Madách Színház, 1983. január 28., r.: Ádám Ottó) [17]. Fontos alakítást nyújtott Peer Gynt szerepében, Henrik Ibsen azonos című drámájában (Madách Színház, 1971. október 29., r.: Lengyel György), amiben a kritikusok szerint nagy magyar elődökhöz ért fel alakításával [18]. Több Illés Endre mű szerepét eljátszotta: Ádám (Névtelen levelek, Madách Színház, 1974. január 18., r.: Lengyel György), Ferdinánd (Spanyol Izabella, Madách Színház, 1976. február 20., r.: Lengyel György), Beniczky Ádám (Törtetők, Madách Kamaraszínház, 1969. február 15., r.: Lengyel György), Ádám (Festett egek, Madách Színház, 1969. december 07., r.: Lengyel György). Molnár Ferenc nagy sikerű darabjaiban szintén főszerepeket alakított, volt Az ördög címszereplője (Madách Színház, 1987. április 17., r.: Lengyel György), Az Üvegcípő Siposa (Madách Színház, 1990. április 27., r.: Szirtes Tamás) és A Testőr kettős játékot űző Színésze, a Színésznő szerepében Piros Ildikóval [19], aki a való életben is társa (Madách Színház, 1992.október 02., r.: Vámos László).

Rendezés, tanítás

Idővel rendezőként is bemutatkozott, tanárként rendezett az Ódry Színpadon, majd később a Madách Színház Kamaraszínházának művészeti vezetője lett, az új igazgató, Kerényi Imre felkérésére. 1989 és 1994 között volt vezető, ez idő alatt több előadást is megrendezett. Az első év műsortervének koncepciója szerint kortárs magyar darabok alkották volna a repertoárt, azonban később a néző igények hatására vegyes műsorterv került kialakításra, színpadra állítva könnyedebb előadásokat is. Azon színészek közé tartozik, akik saját színpadi tapasztalataikra építve, önerőből építették fel rendezői karrierjüket.

Első előadásaiban a már korábban felsorolt pályatársai játszották a főbb szerepeket. Neil Simon Az Utolsó hősszerelmes című darabjának főszerepét két színészlegenda, Bessenyei Ferenc és Ruttkai Éva alakították, a bemutató 1984. február 10-én volt a Pesti Vigadóban. Szintén nagy alakításokat hozott az 1984. november 2-án bemutatott Jerome Kilty-darab, A kedves hazug, Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval a főszerepben (Madách Kamaraszínház). 1986. április 25-én volt a bemutatója a Maude és Harold című előadásnak (Madách Színház). Colin Higgins darabját Tolnay Klári fordította, aki az egyik címszerepet is alakította, a dalszövegeket pedig az a Görgey Gábor írta, akinek Komámasszony, hol a stukker? című drabját többször is színre vitte Magyarországon és külföldön is, színészhallgatókkal.

E gazdag pályát, szerteágazó munkásságát azonban mégis Shakespeare drámáihoz visszakanyarodva lehet egységként szemlélni. Huszti úgy véli, az író által nem csak az egyetemes emberi érzésekről, embertípusokról és kapcsolataik szövevényes hálójáról tudhatunk meg mindent. Számára a drámaíró a színház emberi életben betöltött szerepéről is sokat elárul: Shakespeare sokoldalú munkássága a példa arra, hogy a színház a nézőjéért létezik, neki, vele, érte, és sokszor helyette játszik. Számára is a közönségével kialakított kapcsolat jelenti a színház mozgatórugóját, az az élmény, amikor visszajelzést kap a színpadon „átnyújtott" darab hatásáról. Ha e hatás létrejön, a színész elérte célját, vagy ahogyan Huszti fogalmaz: „Shakespeare-szerepeimben akkor voltam a legboldogabb, ha igazán közel kerültem a nézőkhöz, fizikailag, lelkileg egyaránt. Ha az előadások utáni akadozó beszélgetésekből az derült ki, hogy Demetrius, Hector, Petrucchio, Hamlet, Jago, Don Armado, Lear, Böffen Tóbiás története nem csupán egy érdekes mese volt számukra, valamit megértettek a világból és az életből, önmagukból."[20]

Várkonyi Zoltán meghívására 1975 januárjától Ádám Ottó színész szakos osztályában kezdett el, tanársegédként, tanítani a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, első témája Shakespeare életműve volt. 1982-től már egyetemi tanár, több osztályban tanított, 1988-tól 2010-ig pedig a Színházi Főtanszak dékánja, jelenleg a Doktori Tanács elnöke. Bár Ádám Ottó távozásakor Huszti Pétert sokan szerették volna a Madách Színház igazgatói posztján látni, később pedig a Nemzeti Színház igazgatójának is felkérték, számára a színházi munkái melletti kiteljesedést a tanári szakma hozta meg. Később rektorként két cikluson át vezette az intézményt, 1994 és 2001 között (ami rektorsága alatt egyetemi címet szerzett, így hivatalos neve 2000. január 1-től Színház és Filmművészeti Egyetem lett).

Vezetése alatt több reformot is végrehajtott. A háromkörös felvételi vizsgákat új elemmel gazdagítva, a harmadik forduló előtt egyhetes közös felkészülést iktatott be, amin lehetősége nyílt a leendő osztályfőnököknek és a második rostán átjutott jelentkezőknek, hogy közelebbről megismerjék egymást. A szorosabb és intenzívebb együttműködés lehetővé tette a jelentkezők képességeinek és adottságinak pontosabb felmérését, ezáltal biztosítva egy megalapozottabb felvételi döntés meghozatalát. Kétévente megrendezésre kerülő operatőr-workshopot hozott létre, Simó Sándor vezetésével az ő rektorsága alatt hajtottak végre a digitális technika kihasználását célzó reformokat a filmes oktatásban, továbbá ebben az időszakban, 1995-ben indították el az első bábszínész-osztályt, 1997-től a színházi, 1999-től pedig a filmes Doctor of Liberal Art (DLA) iskola is megkezdte működését. [21]

Nagy hangsúlyt fektetett a képzés nemzetközi jellegének fejlesztésére. Igyekezett támogatni hallgatóit abban, hogy nyelvet tanuljanak és külföldi intézményekkel, színházi műhelyekkel is kapcsolatba kerüljenek, ezzel is erősítve azt a tudást és nyitott szemléletet, amit tanulmányaik során elsajátítanak. Mottója, hogy a színház hídként állhat népek között, kultúrák között, emberek között.[22] Ezért számos fesztivált (Madách: Az ember tragédiája, 1992.; Molnár Ferenc színháza, 1994.; Shakespeare. A művészképzés nemzetközi nyelve, 1996.; Híd a közös színjátszáshoz, 1998.), workshopot rendezett, amin más országok hallgatói is részt vettek. Ebben az időszakban lépett együttműködésre az intézmény a virginiai, tennessee-i, texasi és minnesotai egyetemek színész tanszakaival, továbbá európai városok drámaképző intézeteivel, partner lett például Bukarest, Cardiff, Helsinki, Kijev, Kolozsvár, Lipcse, London, Marosvásárhely, Moszkva, Párizs, Pozsony és Újvidék. Oktatóként ő maga is több kurzust is tartott külföldi egyetemeken, ahol a magyar színjátszás és drámairodalom hagyományaival, kortárs tendenciáival ismertette meg a hallgatókat, rendezőként pedig előadásokat hozott létre velük (Shakespeare-workshop, Tennessee Egyetem, Knoxville, 1995.; Workshop kortárs magyar szerzők műveiről, u.ott., 1997.; 1999-ben ugyanitt megrendezte a hallgatókkal a Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című előadását, 2001-ben pedig a Nevadai Egyetemen, Las Vegasban ugyanazt az előadást dolgozták fel).

Író

Íróként is termékeny alkotó, az évek során folyamatosan publikálta kritikáit, szerepeiről született elemzéseit, pályájáról szóló történeteit neves kulturális folyóiratokban (Film Színház Muzsika, Színház, Kritika stb.). Eddig öt kötete jelent meg (Emlék-próba, 1985.; Királyok az alagútban, 1986.; …sárból, napsugárból… Szerepek, játszótársak, történetek, 2004.; Kik vagytok, hé!, 2009.; Srác a kakasülőn, 2015.), amelyekben szerepeiről elmélkedik, emellett pedig egyfajta visszatekintést is nyújtanak több mint ötven éve tartó pályájáról, a színháztörténet közelmúltjáról. Azonban nem csak száraz leírásokat nyújt, hanem szépirodalmi szempontból is értékes műveket nyújt át az olvasónak. Elemző igényű írások ezek, melyek a színész és szerep viszonyának alakulását követik végig. Miközben a szakma nem válik el magánélettől, így a magánember vívódásaiba, szakmai kérdésfeltevéseibe is bepillantást nyerünk általa. Írásait pozitív hangnem hatja át, de legfőképpen a szakma és a pályatársak iránti szeretet, amit ő maga így fogalmaz meg egy interjúban, …sárból, napsugárból… című kötetének megjelenése kapcsán: „A rám nagyon jellemző szemérem ellenére ebben a könyvben sok mindent kiadok magamból és másokból is. Tolnay Kláriról olyasmit írtam meg, ami nem jelent meg még soha, Pécsi Sándorról, Kis Manyiról is dokumentumértékűek az anekdoták. Sokakkal elolvastattam a kéziratot, akik megnyugtattak, hogy a humoros történetek sem bántóak, hanem kifejezik annak a személyiségét, akikről szólnak. Az volt a döntő, hogy én szerettem őket és ők szerettek engem."[23]

*

Huszti Péter szerepeinek, színházi rendezéseinek hosszú a listája, rektorként és tanárként végzett munkája önmagában egy teljes életművet rajzol meg. Pályáját maradéktalanul bemutatni és egy műben összefoglalni talán lehetetlen is. A vele készült interjúk, róla született kritikák mellett a fenti könyvek szolgálhatnak krónikájául e gazdag, és folyamatosan gazdagodó pályának. Ő maga már 1986-ban így írt alakításairól, Királyok az alagútban kötetének kapcsán: „Van egy régi szokásom: minden premier előtt gyalog, az Alagúton át sétálok át Budáról Pestre a színházba. Nem babonából teszem. Nagyon szeretek sétálni, s így marad időm arra is, hogy rendezzem a gondolataimat, s lélekben felkészüljek a premierre. Sok királyt alakítottam az elmúlt évek során; voltam Machbeth, II. Lajos, IV. Béla, Zsigmond, Hamlet. A kötet címadó írásában eljátszottam azzal a gondolattal, mi lett volna, ha valaki minden alkalommal lefotózott volna? Vajon az évek múltán, a képeket nézve, tudnám-e, hogy éppen melyik királyként sétálok át az Alagúton…?"[24]

[2016]

[1] Huszti Péter: Srác a kakasülőn, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 23–24.

[2] Huszti Péter: Srác a kakasülőn, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 106.

[3] Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói adatbázisa, http://szfe.hu/hu/osztalyok/osztaly-adatlap/268

[4] Ötven éve a pályán. Huszti Péter színművész. Interjú. Készítette: Borbás Tamás, Hingyi Gábor, Király Ferenc, Tompos Vince. Magyar Művészeti Akadémia, 2014., http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/huszti-peter-otven-eve-a-palyan

[5] U.o.

[6] Huszti Péter: William Shakespeare. „A teremtés fele". Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadás, 2014.

[7] Ötven éve a pályán. Huszti Péter színművész. Interjú. Készítette: Borbás Tamás, Hingyi Gábor, Király Ferenc, Tompos Vince. Magyar Művészeti Akadémia, 2014., http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/huszti-peter-otven-eve-a-palyan

[8] Molnár Gál Péter: Othello. Népszabadság, 1973. október 3.

[9] Huszti Péter: William Shakespeare. „A teremtés fele". Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadás, 2014.

[10] Huszti Péter: …sárból, napsugárból…- Szerepek, játszótársak, történetek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. 137–138.

[11] Koltai Tamás: Othello, avagy egy előadás élete. Színház, 1974. július

[12] „A Madách előadásában nincsen szó mélabúról, sem a gyász hercegéről. Nincs szó kételkedésről és tétovázásról. A halogató Hamlet-elméletek sarkpontja, a 'Hogy vádol engem minden alkalom' kezdetű monológ el sem hangzik. Tevékeny, sürgő-forgó Hamletet látunk." Molnár Gál Péter: Hamlet, Népszabadság, 1977.október 16.

[13] Fodor Géza: A Hamlet a Madách Színházban, Színház, 1978. január

[14] Huszti Péter: William Shakespeare. „A teremtés fele". Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadás, 2014.

[15] Huszti Péter: …sárból, napsugárból…- Szerepek, játszótársak, történetek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. 112.

[16] Huszti Péter: William Shakespeare. „A teremtés fele". Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadás, 2014.

[17] „Huszti játékának legfőbb érdeme, hogy – felesleges eszközök és túlzások nélkül – a változó körülmények közt is Zsigmond legfontosabb állandó tulajdonságait mutatja meg, ezekkel motiválja tetteit. […] Huszti felvillantja Zsigmondban a nagyság mellett az esendőséget, gyarlóságot is: ez a hiú, néhol bohém uralkodó mellesleg kicsinyesen vívja apró csatáit a külsődlegességek, látszatok ellen is, ugyanolyan energiával, mint ahogyan a hatalom megtartásáért küzd. Huszti viselkedése, játéka, színpadi jelenléte a dráma szervezője, az előadás alapja és legfőbb tartalma." Csáki Judit: Háy Gyula drámája a Madách Színházban. Isten, császár, paraszt. Népszava, 1983.február 04.

[18] Földes Anna így írt a Szegedi Szabadtéri Játékokon látott előadásról: „Huszti Péter kiváló Madách színházi Peerje tovább érett; hangjának és gondolatainak szárnyalása majdnem mindig legyőzte a színpadot és a nézőteret elválasztó, hatalmas távolságot. Huszti Péter nemcsak méltó folytatója a nagy elődök – Törzs Jenő, Kiss Ferenc, Lehotay Ápád, Jávor Pál, Ladányi Ferenc – Peer Gynt alakításainak, de a szerep modern értelmezője, valóságos és jelképes útján is teljes értékű megtestesítője." Földes Anna: Peer Gynt szabadtéren, Nők lapja, 1975. augusztus 23.

[19] „Huszti és Piros hiba nélkül adja a színészpárt. Úgy játszanak, akár az igazi nagyok." Molnár Gál Péter: A testőr, Népszabadság, 1992. október 5.

[20] Huszti Péter: William Shakespeare. „A teremtés fele". Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadás, 2014.

[21] Nánay István: Tanodától - egyetemig. Az intézményes magyar színház- és filmművészképzés száznegyven éve. Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, 2005. http://www.szfe.hu/hu/egyetem/az-egyetem-tortenete

[22] Ötven éve a pályán. Huszti Péter színművész. Interjú. Készítette: Borbás Tamás, Hingyi Gábor, Király Ferenc, Tompos Vince. Magyar Művészeti Akadémia, 2014., http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/huszti-peter-otven-eve-a-palyan

[23] Mátraházi Zsuzsa: „A szerepek belém bújnak". Huszti Péter anekdotái sárból és aranyból, Könyvhét, 2004. május 13.

[24] Kárpáti György: Cyrano-lázban. Beszélgetés Huszti Péterre, Ország-világ, n.a.