Kardos Sándor

Kardos Sándor (1944) Kossuth- és Balázs Béla díjas, a Nemzet Művésze leginkább filmoperatőrként ismert. Olyan filmek fényképezése fűződik nevéhez, mint A kis Valentinó, az Egészséges erotika, a Glamour vagy A Hídember. Filmrendezőként főleg úgynevezett kísérleti filmeket készített, ezek méltatlanul kevéssé ismertek, például Hymnus (1988), Résfilm (2005), Átváltozás (2009). Privátfotó gyűjteménye, a Hórusz Archívum, a leggazdagabb ilyen magángyűjtemény az országban. Végül említsük még meg időskori szenvedélyét, a bibliai héber nyelv tanulmányozását. Nem mindennapi teljesítmények, nem mindennapi sokoldalúság. Hogyan lesz valakiből Kardos Sándor, kérdezhetjük, milyen gének, milyen események és élmények, milyen szocializáció, milyen önképzés és képzés vezette erre az életpályára?

Az, hogy Kardos Sándor egyáltalán megszülethetett, és túlélhette életének első hónapjait, maga a csoda. A budapesti gettóban csak édesanyja páratlan lélekjelenléte mentette meg anyát és gyermekét, hogy egy nyilas fegyveres agyonlője őket.

Édesanyja korábban világjáró táncosnő volt, aki kiválóan fényképezett is. „Édesapám igazi Váci úti proletárgyerek volt. Életében semmilyen iskolája nem volt. Utána viszont az úgynevezett munkásművelődésben nagyon magasra jutott.” – jellemezte Kardos 2019-ben. [1] Kardos Gyula a két háború között fotóügynökséget is alapított, bár akkor még nem tudott fotózni. „Egyetlenegy elemi osztály nélkül végül a szociáldemokrata pártban Szakasits Árpád pótképviselője volt a parlamentben. …ha [Szakasits] beteg két hónapig, akkor ő ül be a helyére.” [2] A kommunista hatalomátvétel után apja nem lépett át a kommunista pártba. Ettől kezdve szülei semmilyen munkát nem kaptak, alkalmi bedolgozásból éltek, nagyon szegényen. Végül apja kitanulta a fényképész ipart, és „négerként” dolgozott egy mester neve alatt. Falura jártak, végigfényképezték a lakosokat, majd a felvételekből készült színezett változat, csoportkép a halott testvért bemontírozva, a kor szokása szerint. Édesapja a kisdiák Sándort is el-elvitte ezekre az utakra.

Pályakezdés már a főiskola előtt – ELTE Amatőrfilm Klub

Kardos Sándort (egy évi segédmunkáskodás után) 1964-ben felvették az ELTE magyar-népművelés szakára. Ott ismerkedett meg a később fiatalon meghalt Mertz Nándorral, valamint Jeles Andrással. A három jóbarát együtt lépett be az ELTE Amatőrfilm Klubba.

A korábbi (és ma újra) Piarista Kápolnában működött az Egyetemi Színpad, mely sokszínű és színvonalas kínálatával országos jelentőségre tett szert. Nemeskürty István filmesztétikai speciálkollégiuma, a Filmtudományi Diákkör, az egyetemi színpadi filmvetítések és az ELTE Amatőrfilm Klub egységes filmkultúrális légkört teremtettek. Kardos Sándor máig emlegeti, hogy a speciálkollégiumhoz tartozó vetítésen diákként 350 néző előtt tartott előadást Eisensteinről.

Kardos apját kísérgetve már kisdiák korában megtanult fényképezni. Természetes volt számára, hogy az ELTE AFK-ban barátai rendezik, ő fényképezi az amatőrfilmeket. Mertz Nándor barátjával kettő amatőrfilmet csinált (Hídavatás, Diptichon), Jeles Andrással hármat (Levél az Újvilágba, Énekek éneke, a harmadik címe ismeretlen). Mivel az ELTE Amatőrfilm Klub teljes ’60-as évekbeli archívuma elveszett, ezeket a filmeket csak nézőik (köztük e sorok írója) emlékezete őrzi. Emlékeim szerint Jeles, Mertz és Kardos filmjei kiemelkedtek a korszak amatőrfilmjei közül, rendezésükkel is, operatőri munkájukkal is. Kardos filmképeit a tudatos kompozíció, olykor a mellbevágó szépség jellemezte.

Út a professzionális filmgyártás felé

Kardos Sándort és Jeles Andrást egyszerre vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Kardost operatőr, Jelest rendező szakra. A felvételüket segíthette, hogy a felvételiztető Herskó János számos amatőrfilm fesztiválon volt zsűritag, így ismerte filmjeiket. Maga a főiskolai négy év nem hagyott túl sok mély benyomást Kardosban. Mint számos más akkori hallgatónak, neki is Szöllősy Andrásné művészettörténet órái jelentették a legnagyobb élményt, de Petrovics Emil zenetörténeti órái is emlékezetesek voltak.

A Balázs Béla Stúdióban viszonylag kötetlenül készíthettek játék-, dokumentum- vagy kísérleti filmeket a fiatal rendezők és operatőrök. Kardos első játékfilmjét itt fényképezte, közvetlenül a főiskola elvégzése után.

Segesvár (1974)

Lányi András évfolyamtárs rendező Segesvár című filmje a kiegyezés korának hazug Petőfi-kultuszáról szól, finom de éles szatírával. A fekete-fehér film már akkor is egyfajta stilizációt jelentett, Kardos ezen belül a filmképek térszerkezetével játszott. Szemünk a teret a perspektíva törvényei szerint érzékeli, a magasságok rövidülése, a párhuzamosok összetartása mind ennek eredménye. Kardos elérte, hogy a díszletben hamis perspektívák legyenek, hogy ezáltal a filmkép egésze, a benne mozgó szereplőkkel együtt valami kimondatlan feszültséget sugározzon.

Kisamerika (1975)

Kardos Sándor első dokumentumfilmjét szintén a BBS-ben fényképezte. B. Révész László rendezővel már az ELTE Amatőrfilm Klubból ismerték egymást. B. Révész ekkor már évek óta a Magyar Televízióban dolgozott. Kisamerika a ’30-as években létesült munkás lakótelep Ózdon, kicsi és szerény, komfort nélküli lakásokkal, szegény munkáscsaládok lakták. (Volt Nagyamerika is, a vezető tisztviselők lakónegyede magasabban a dombon.) A Kisamerika film a megértő szociológia jegyében született (szakértő Kozák Gyula), érzékeltetve, de nem kívülről kritizálva az állapotokat.

„…csináltunk egyszer egy olyan beállítást, a domboldalról rá lehetett látni a sorházra, ami Kisamerikát jelentette. Tehát egy ilyen nagyon erős perspektívám van messziről teleobjektívvel, amivel összehúztam azt az egész hosszú teret, és oda fölálltunk hajnali kettőkor a kamerával, szemben voltak a vécék, ahogy minden lakáshoz tartozott egy vagy két nem vécé, budi. Oda kellett kijárni az embereknek. A Nagyamerikában ott volt vécé. A gazdasági igazgatónak, a mérnöknek csak a lakásán belül kellett néhány lépést sétálni, de itt ugyanaz volt, mint a Horthyék alatt, semmi más. Összehúztam [az optikával] ezt a teret, egyetlen hosszú beállítás volt. Odafent felálltunk reggel kettőkor, és háromkor elkezdtek az emberek kijönni az ajtón, pizsamában, mezítláb, hálóköntösben, és átmentek a hajnali szükségletüket elvégezni. És ez olyan volt, mint a halottastánc a sírgödör körül, ahol egyre többen jelentek meg, a végén már csapatosan indultak el, mentek át szembe, húgyozás után vissza. Akkor egy idő után a nőknek is ki kellett menni. Szerintem egy fantasztikus beállítás volt, ami tökéletesen kifejezte a helyzetet és a kiszolgáltatottságot.” [3]

A látogatás (1983)

Kis időrendi ugrással tárgyaljuk itt B. Révész László A látogatás című dokumentumfilmjét, mely a Nemeskürty István által vezetett Budapest Filmstúdióban készült. Az évtizedek óta külföldön élő, olasz nyelven író Bruck Edit hazalátogat abba a kis északmagyarországi faluba, ahonnan 1944-ben elhurcolták Auschwitzba, és ahová túlélőként nem ment vissza. Az operatőr kulcsfontosságú feladata itt néhány megismételhetetlenül történő jelenet megörökítése volt, ezek máig élményként maradtak meg emlékezetében.

„Bruck Edith hazatért az észak-magyarországi kis faluban arra az eseményre, hogy a szülei valamikori házát lebontják. Nem lebontották, hanem ledöntötték. Eldózerolták az egészet, a földdel egyenlővé tették. Az öregasszonyok elé járultak, és a nyakába borultak:˂ Editkém, milyen szörnyű volt a sorsod. Visszahoztam neked ezt a kis öntöttvas lábaskát. Édesanyád ajándékozta nekem, mikor elvitték.˃ Ugye nem kell ezt túlságosan magyaráznom? Énrám ez volt az egész filmben a legnagyobb hatással, amikor az utólagos lelkifurdalástól vezérelve nagyon sokan ajándékozásként próbálják ezt a dolgot feltüntetni. Nem ítélek senki felett, de megrázó volt.” [4]

A film végén kulcsjelenet, amikor a markológép beleharap a házacskába, kitépi az ablakot, földig rombolja a falakat. Ezt a jelenetet felülről is látjuk, helikopterről fényképezve, jelképes drámai pillanatként. A hatást fokozza, hogy a jelenetben nem látunk embert, se a gép vezetőjét, se nézelődőket. Kardos Sándor híres „fölső gépállásaira” még visszatérünk.

Rendezte Jeles András, fényképezte Kardos Sándor

Már a főiskolán is Kardos fényképezte Jeles vizsgafilmjeit. Kevésbé köztudott, hogy kettő, Kardos által rendezett vizsgafilmet viszont Jeles András fényképezett (Énnálam egy boldog óra nagyon ritka vendég, Olajbányászok). Természetes volt, hogy amikor a Hunnia Stúdió elfogadta Jeles András első nagyjátékfilmjét, akkor is együtt fognak dolgozni. Együttműködésükről Kardos elmondta, hogy soha sem kellett a felvétel előtt megbeszélniük, hogy Jeles, mint rendező, mit kíván operatőrétől. A sokéves barátság és a folyamatos együttműködés olyan összhangot, és egyben bizalmat alakított ki közöttük, hogy rendezői utasításokra nem volt szükség. 1979 és 1983 között három nagyjátékfilmet készítettek együtt.

A kis Valentino (1979)

„A kis Valentino egy munkásfiúról szól, aki nagyobb pénzösszeget sikkaszt, majd egy napon keresztül költekezik, de végül rá kell jönnie, hogy nem tud jobb életet vásárolni magának.” – írja a Wikipédia. Tegyük hozzá, hogy a fiú a nap végén bemegy a rendőrségre és föladja magát. Ez a korrekt tartalomleírás körülbelül olyan, mintha egy élő embert csontvázának egész alakos röntgenképével akarnánk bemutatni. Hiányzanak a „lágy részek”. A kis Valentino „lágy részeit” az epizódok fordulatai és szereplői, a helyszínek és nem utolsó sorban a fényképezés jelentik. Kardos nemcsak fényképezte a filmet, hanem egy jelenet (a lángoló öregasszony) az ő fiatalkori emlékein alapul.

A kis Valentino fekete-fehér nyersanyagra készült – ez akkoriban már ritkaságszámba ment. Kardos megtalálta az angol Ilford gyár egy speciális emulzióját, és a produkció elérte, hogy abból rendeltek negatívot. Az Ilford anyag lehetővé tette, hogy félhomályos szobákban a fekete színnek fokozatai legyenek, ne folyjék össze egyetlen sötét foltba az, ahol a szem még árnyalatokat lát. A film teljes képi világát áthatja Kardos egyszerre realista és ironikus ábrázolásmódja, amely elválaszthatatlan a Jeles-féle színészvezetéstől. (Nota bene, a filmben csak civilek játszanak, a főszereplő sem színész.)

A film végén van egy háromperces hosszú beállítás, amely méltó utóda a francia új hullám hosszú kézikamerás beállításainak. Éjszaka, a főhős megérkezik a rendőrkapitányság elé, fölmegy az ügyeletes rendőrhöz, néhány szót váltanak, majd elindul befele egy többször kanyarodó folyosón. Elveszítjük szem elől, mert jön egy fiatalember kifelé, most már ő előtte hátrál a kamera, a fiatalember leadja a belépőkártyát, kilép, a villamosmegállóhoz megy, vesz egy csokor virágot egy nőtől, jön a villamos, felszáll, a kamera vele együtt felszáll, a villamos indul, ő bemegy és leül. Ennyi. A steadycam előtti korszakban ehhez a megszakítás nélküli snitthez Kardos felült egy filmgyári darura, de nem kötötte be magát, majd átszállt egy kamerakocsira (dolly), követte a főhőst, átállt a kijövő fiatalemberre, vissza, vissza a darura, a daruról átlépni a villamosra, az induló villamoson (már csak helyből) követni a fiatalembert. Kardos maga volt a steadycam. Jegyezzük meg, hogy a három perc során az utca, a bejárat, a folyosók, a megálló és a villamos gyönyörű éjszakai kültéri és beltéri tónusokkal van megvilágítva.

Vajon mi a jelentősége egy ilyen akrobatikusan létrehozott hosszú beállításnak a filmben? Kardos azt mondja erről, „egy mérlegelési lehetőséget ad, eltekintve az akrobatikus teljesítménytől - nem az a szerepe, hanem az, hogy menjünk, menjünk, helyet cserélünk, és te gondolkozz el azon, hogy odakerülhetsz te is bármikor, akármelyik szerepkörben.” [6]

Álombrigád (1983/1989)

Ebben a filmben egy szocialista brigád tagjai elhatározzák, hogy előadják egy Gelman nevű szovjet szerző Prémium című darabját. A forgatókönyv elfogadásakor többen is úgy gondolták, hogy a film komolyan veszi ezt a helyzetet. Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató például behívatta magához Jelest, és elmondta, hogy „mennyire kell most nekünk a szocializmusban” ez a film, hogy „ez az a film, amire ők már milyen régen várnak”. Jeles és Kardos ezzel szemben fergeteges, abszurd szatírát forgattak, melyben az eseményeket a Rákosi- és Kádár-korok ikonikus operett sztárja, Rátonyi Róbert kommentálta, aranyra festve. A filmet nem tiltották be, de elzárták, és csak a rendszerváltozás idején, 1989-ben lehetett bemutatni.

„… akkor pokolian rendszerellenesek voltunk, és maró gúnnyal próbáltuk ábrázolni azt a társadalmi környezetet. Hát itt a legdurvább eszközöket igénybe vettük. (…) Volt egy brigádgyűlés, sose volt a szöveg előre megszabva, csak a téma. Úgy vettük föl, 16 mm-es kamerával, hogy valami nagyon biztos foglalatot csináltunk a kocsma mestergerendájában, és egy erős kötéllel felakasztottuk a gépet valamivel a fejmagasság mögé, és kiszámoltuk, ha jól meglököm, akkor meddig fog ott össze-vissza lengeni. És addig lengett, amíg a jelenet tart, és nem érdekelt, hogy mit fog látni. Az volt rajta a filmen, ami adódott, de ők elmondták azt, amit kellett. Ilyen értelemben a legvadabb módszerekig elmentünk.

Amikor otthon a brigádvezető nézi a televíziót, akkor beraktam a kamerát a televízió belsejébe. Egy kibelezett televízión, belülről néztük a jelenetet, tehát mintha egy rendszer nézné a televízión keresztül, hogy mi történik a hétköznapi életben. A kedvenc jelenetem az egész filmből, amikor a brigád előadja a színdarabot. Most ehhez Kovács Attila, aki díszlettervező volt, tervezett hamis perspektívában egy díszletet, ami hamisan „tartott össze”, teljesen torz volt.”[7]

Angyali üdvözlet (1983)

Mintegy kárpótlásként, hogy az Álombrigád nem kerülhetett közönség elé, Jeles még abban az évben lehetőséget kapott egy következő film leforgatására. Madách Imre: Az ember tragédiájá-t iskolás korú gyerekek adták elő – ez lett az Angyali üdvözlet. Az operatőrnek fontos feladata volt, hogy a néző vehesse komolyan a drámát, amit gyerekek játszanak el. Kovács Attila díszlettervező , ősi népek formavilágából kiindulva, egységes vonulatként tervezte meg a jelenetek színhelyeit. Kardos a legtakarékosabb eszközökkel varázsolta el a diszletelemeket, egy agyagfalba például megtervezett távolságokra tükörcserepeket helyezett el, hogy ezek fel-felvillanjanak, ahogy a kamera elhalad előttük.

Kardos Sándor és Jeles András barátsága és művészi együttműködése a magyar filmtörténet fényes pillanata. Őszinte, bár nem kritikátlan megbecsüléssel beszélnek egymásról, bár együttműködésük az Angyali üdvözlet után megszakadt.

Négy film és egy sorozat Bereményi Gézával

Bereményi Géza a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb forgatókönyvírója volt a ’70-es és a ’80-as évek fordulóján. Hat forgatókönyve közül kettőből óriási siker született: Veri az ördög a feleségét (rendezte András Ferenc) és Megáll az idő (rendezte Gothár Péter). Filmgyári közvélekedés szerint Bereményi azért kezdett rendezni, mert történeteinek sikerét már nem akarta másoknak, a rendezőknek átengedni. Kardos Sándor nem titkolja, hogy bizonyos elemi filmszakmai fogásokban (snittek folytonosságának megteremtése, blikkzűr elkerülése) kellett segítenie Bereményinek, azonban mindig hozzáteszi, hogy Bereményi érdeme a történet drámaisága, a feszes és korhű dialógusok, a lélektani finomságú színészvezetés. A négy közös film A tanítványok (1985), az Eldorádó (1989), A turné (1993) és A Hídember (2002). A televíziós sorozat a Régimódi történet (2006), Szabó Magda regényéből. Ezek közül itt három filmet tárgyalunk.

A tanítványok (1985)

Bereményi első filmje két idősíkon játszódik, a ’30-as években és az akkori jelenben. Kardos a ’30-as évek hitelességét azáltal teremtette meg, hogy korabeli fekete-fehér híradórészletekhez igazította a játékfilm snitteket. Amikor a fiatal főhős vasúton utazik a fővárosba, Kardos felhasználta az 1941-es Emberek a havason néhány snittjét, és a frissen felvett részleteket világításban, tónusban azokhoz alkalmazta. Kardos ma hozzáteszi, hogy mindezt a számítógépes trükktechnikával gyerekjáték előállítani, ilyen azonban akkor nem állott rendelkezésükre, mindent megvilágítással, laboratóriumi fogásokkal állítottak elő.

Eldorádó (1989)

Az idő: 1945-től 1956-ig. A fő helyszín: Budapest nyolcadik kerülete, a Teleki tér. A történet családi emlékekből, a rendező emlékeiből épül, és válik legendává. Kardos Sándor operatőri művészete talán ebben a filmben ér el a csúcsra. A legendás történet minden epizódjához van egy-egy operatőri ötlete, csillogóak, fantasztikusak, de sosem öncélúak. Kardos elmondta, hogy az 1956-ban játszódó részeket igyekezett úgy felvenni, ahogy a korabeli híradósok (köztük Zsigmond Vilmos és Kovács László, később világhírű operatőrök Amerikában) dolgoztak. Elavult fekete-fehér nyersanyagot használt, a laborban többször oda-vissza másoltatta, amíg a végeredmény zökkenőmentesen illeszkedett a mára sokszorosan oda-vissza másolt eredeti híradók közé. A kameramozgásokat is a korabeli híradókhoz igazította. [8]

A felfokozott drámaiságú, legendás történet szinte vonzotta a különleges operatőri megoldásokat. „Amikor az Eldorádóban Sanyi bácsinak a veje megjön, akkor az egészet el akartam varázsolni, és lámpát tettem a zsírosbödönbe, abszolút irreális világítás volt, és [Bereményi] megengedte. Vagy egy másik alkalommal, mikor Andorai [Péter] mesél a térdén ülő gyereknek, úgy képzeltem, hogy ez úgy lesz meseszerű, hogy az egész konyha el volt varázsolva, a konyhakredencben minden egyes üveg mögött lámpa volt, és vörös fólia előtte. Tehát vörösen világított a kredenc. (…) Kevés kivételtől eltekintve nem voltam annyira elájulva magamtól, hogy mindent elfogadjak. (…) Van egy elméletem, hogy az első lámpát el kell találni, és akkor az a többit húzza maga után.” [9]

A Hídember (2002)

Ha az Eldorádó lehet Kardos „vad” korszakának csúcsteljesítménye, akkor a tizenhárom évvel későbbi A Hídember a „higgadt” korszakának csúcsa. A film Széchenyi István életét követi kisgyermek korától a reformkoron és bukott szabadságharcon át a döblingi elmegyógyintézetig és haláláig. Kardos kamerája megörökíti a magyar biedermeier csendes méltóságát és szépségét, de megtalálja a megfelelő képeket és kameramozgásokat a szereplők vad romantikus érzelmeihez, és a mára utcanevekké merevült hús-vér emberek olykor drámai összeütközéseihez.

Széchenyi temetése, a nagycenki kastély parkjában. A koporsó mögött az özvegy, a többi családtag, néhány tisztelő, néhány falubeli. Bereményi leleménye, hogy ott megy az ifjúkori barát, a Habsburgok oldalán maradt Clam-Martinitz, akkor már tábornok is. Kardos azzal érzékelteti a pillanat rendkívüliségét, hogy fentről, a magasból, daruról szinte függőlegesen lefelé fényképezi a menetet. A történelmi pillanat, a megfelelő képen.

A Hídember forgatásakor élte át Kardos operatőri életének legnagyobb erkölcsi konfliktusát. A főszereplő ragaszkodott hozzá, hogy a filmben Széchenyi ne legyen öngyilkos. A történész szakértő a konfliktus miatt levétette nevét a filmről. Kardos el volt szánva, hogy ő is levéteti a nevét, nem fényképezhet történelemhamisítást. A rendező Bereményi végülis elsimította a helyzetet. A filmen nem látjuk, hogy Széchenyit a császári ügynökök megölnék, de magát az öngyilkosságot sem. Kardos Sándor neve ott van a főcímlistán.

Egy operatőri életmű sokféle filmje

Kardos Sándor a Magyar Televízió adatai szerint több száz(!) televíziós műsorban, rövidfilmben, részletben volt operatőr, és néhányban rendező is – ezekre itt nem térhetünk ki, szétfeszítené írásunk kereteit. A Nemzeti Filmintézet nyilvántartása szerint Kardos Sándor 82 (filmgyári) filmet fényképezett, és 43 rendezővel dolgozott. Hogy érzékeltessük Kardos operatőri művészetének sokoldalúságát, most ez utóbbiak közül emelünk ki, röviden, néhányat.

A szeleburdi család (1981)

Palásthy György rendező családi vígjátékát fényképezni különleges élmény volt Kardos Sándor számára. A művészfilmeken szocializálódott operatőr megismerkedett a tisztes filmipar világával. „Halálosan profi volt, tudta, hogy gyerekfilmet csinál, reggel bejött egy papírral, arra föl volt írva kilenc vagy tizenkét beállítás. Lehet, hogy az nem a zsenialitás teteje volt, de jó gyerekfilmeket csinált, ezt a filmet még máig is nézik, az unokáim is marhára élvezik. Mindig tudta, hogy aznap mit akar elvégezni, és nem akart többet. Volt olyan, hogy délután kettőkor már végeztünk. A [kapott nyersanyag] feléből csináltuk meg a filmet, annyira profi volt Palásthy. Ami nekem még nagyon tetszett, hogy amikor megkérdeztem, itt ez a rengeteg anyag, nem kéne még valamit csinálni? Akkor minden irónia nélkül azt válaszolta, hogy majd valamelyik magyar művészfilm elhasználja. És ebben se irónia, se gúny nem volt, ő tényleg azt gondolta, hogy majd valakinek több jut, neki elég ennyi.” [10]

Egészséges erotika (1985)

Az elsőfilmes Tímár Péter, aki pályáját trükkoperatőrként kezdte, legalább annyira megszállottja volt az extrém (művészi) ötleteknek, mint Kardos. Egymásra találtak. Az Egészséges erotika felvételeit visszafelé készítették, majd vetíteni fordított sorrendben vetítették. Frenetikus hatású volt a szereplők (így előállott) groteszk mozgása, jól szolgálta a kései Kádár-kor szatíráját.

A három nővér (1991)

Lukáts Andor rendező filmjében a nővérek a megszálló szovjet csapatok katonáinak hozzátartozói, és innen vágyódnak el Moszkvába. A filmet a már elhagyott szentendrei szovjet laktanyában forgatták, melyben számtalan kisebb-nagyobb tárgy még ott hevert szanaszét. Kardos ezekből is felhasznált a helyszín hangulatának érzékeltetéséhez.

Zsötem (1991)

Salamon András rendező filmjében egy kisstílű szélhámos két utcalányt visz magával Bécsbe, szerelemmel hitegeti hol egyiket, hol másikat, de végül a szexiparba kerülnek. „Nekünk magunknak is ekkor nyílt meg a nyugati világ. Tehát ez nekem, meg az egész stábnak éppen olyan érdekes volt, mint a három főhősnek, és ez látszik is a filmen, hogy mi is csodálattal meredtünk erre az alvilági részre, mert másra nem láttunk rá.” – mondta a filmről Kardos. [11]

Priváthorvát és Wolframbarát (1993)

Gödrös Frigyes és dr. Horváth Putyi filmjének fő célja volt a játékfilm stúdiók világába betörni! Gödrös ötven éves múlt, huszonkét éve végzett a főiskolán, végzett mindenféle munkát a filmiparban. Ebben az akár kísérletinek is nevezhető filmben a két rendező játssza a címszerepeket (bár színészek szinkronhangjában) és a film lényegében kettejük életéről és barátságáról szól, felhasználva bennük egy nagypapa régi amatőrfilmjeit is. Kardos a film sokféle stíluseleméhez, no meg az amatőrfilm részletekhez is megtalálta a megfelelő, és egymáshoz is illeszkedő képi világokat.

Glamour (2000)

Gödrös a Priváthorvát… sikere után azonnal forgatni kezdte a vészkorszakban játszódó családi önéletrajzi ihletésű nagyszabású történelmi filmjét, azonban a finanszírozás nehézségei miatt hat éven át kellett részletekben leforgatni az alkotást. Egy magyar zsidó férfi és egy német keresztény nő összeházasodnak, fiuk születik. A film erőssége a századfordulóig visszanyúló zsidó-magyar polgári miliő ábrázolása, mely meghozta Kardosnak élete legnagyobb szakmai elismerését, a madridi operatőr fesztivál nagydíját.

Saját játékfilm, kísérleti filmek

Vajon egy operatőr számára a mások által rendezett filmek nem saját filmjei? Dehogynem. Mégis, a filmszakma a mindenkori rendező nevén jegyzi a filmeket, így lett Kardos Sándornak egy „saját” nagyjátékfilmje, igaz, társrendezővel. Ami pedig a kísérleti filmeket illeti, Kardos nem szereti ezt a kifejezést, de az itt felsorolt három kísérleti filmjének mindegyike valódi kísérlet, igaz, sikeres.

Telitalálat (2003)

Kardos Sándort megkereste egy fiatalember egy filmnovellával, és azzal, hogy tud szerezni egy filmre pénzt. A történet szerint valaki 1956-ban a forradalom előtti napon kapja meg főnyereményét, egy koffernyi bankjegyet, de kitör a forradalom, és mindenféle bonyodalmakba kerül. „Azzal keresett meg, hogy rendezzem meg a filmjét. Később, egyszer egy gyártási megbeszélésen közölte velem, hogy ketten fogjuk rendezni. Ő szerezte a pénzt a filmhez. Tőlem az operatőri munkám alapján valami nagyon formabontót is várhattak volna. Operatőrként eredeti megoldásaim voltak. Kiderült, hogy amikor egy saját történet a kezembe került, akkor nagyon konvencionális vagyok. Én is meg voltam lepve. Azt gondolom, annyira nem rossz az a film.” [12]

Hymnus (1988)

Kardos Sándor ötlete az volt, hogy egy irodalmi szöveget szavanként, különböző filmfelvételek részleteiből állítson össze. Kornis Mihály író ajánlotta e célra a Himnusz szövegét. Kardos, munkatársával, évekig gyűjtötte a szavakat, sőt szótagokat, melyekből végül össze tudták állítani a Himnuszt. Volt szó, amit filmhíradóban, volt, amit játékfilmben, bármiféle filmben találtak meg. Probléma volt a „Bendegúznak vére” szókapcsolat - Bendegúzt az Indul a bakterház című tévéfilmből vették ki. A filmhíradók, mint források révén adódott lehetőség történelmi személyiségektől is venni szavakat, szótagokat. Rákosi Mátyás különböző beszédeiből például a „szabadság” „nem” „virul” szavakat. Horthy felesége is szerepel, Kádár is, de van részlet Kabos-filmből is.

A forrás-filmek és a személyek sokfélesége jelképes egyetemességet ad a Hymnus-nak: a „teljes” magyar társadalom szólal meg, amióta hangosfilm létezik. Hatalmas feszültség áll elő a szöveg magasztossága, irodalmi és történelmi jelentősége, valamint a megszólalók (köztük az ilyen és olyan politikusok) tarka sokfélesége között. Maga a szómontázs műfaja is egyszerre rombolja le és emeli fel a Himnusz fennkölt szövegét. A Hymnus a filmművészet egyik fő eszköze, a montázs segítségével csatlakozik az avantgárd irodalom szómágia hagyományához. Megismételhetetlenül eredeti ötlet, fantasztikus megvalósításban.

Résfilm (2005)

Mindig izgatta Kardost a tér leképeződése az agyban és a filmen. Míg szemünk és agyunk egyféle leképeződésben látja a világot, a kamera sokféleképpen. Kardos kedvvel alkalmazta a nagylátószögű kamerát, vagy – amint a Kisamerikában láttuk – a teleobjektívet. A tudományos célra kifejlesztett réskamerában nincs 24 felvétel másodpercenként, hanem a film folyamatosan fut egy keskeny rés mögött. A réskamera időben képezi le a teret, mondja Kardos. A résfilm Akutagava japán író A zsebkendő című novellája alapján készült, tágan értelmezett tárgya a keleti és a nyugati kultúra ütközése. Teljesen szokatlan látvány, szavakkal nem igazán írható le, viszont hallatlanul stimuláló, izgalmas.

Az átváltozás (2009)

Ahogy a Résfilmet a réskamera, úgy ihlette meg Az átváltozást a gömbkamera műszaki újdonsága. A gömbkamera a tér minden irányában lát, csak önmagát nem látja, ott egy fehér folt van. Amikor Kardos egy bemutatón megtekintette működését, azonnal Franz Kafka novellája jutott eszébe, amelyben a főhős bogárrá változik. A gömbkamera nagyon hasonlóan látja a valóságot, mint a rovarok szeme. Már Kafka is azt várta el olvasóitól, hogy ne a bogarat képzeljék el, hanem azt, amit a bogár-főhős lát. Kardosék felszerelték a gömbkamerát egy távirányított alátétre, és elbújtak, hiszen a kamera minden irányba „látott”.

Mitől lett ez a film több egy puszta műszaki trükknél? Ehhez (ismét) Kardost kell idéznünk: „Nem arról van szó nyilván, hogy valaki bogárrá változik. Ez a fiatalember eltartja a családot, szövetügynök. Úgy is kezdődik, hogy nem tud elindulni a vonattal ügynökölni. Szerintem az egész azt jelenti, hogy valamiért már nem bírja azt a megterhelést, meg az életnek azt a mentalitását. Viszont a családja meg azt mondja, hogy ha nem tartasz el bennünket, akkor egy undorító féreg vagy, tudd meg. Erről szól ez a dolog. Tehát ő nem válik azzá, hanem annak tartják, és belehal, ha nem hajlandó pénzt keresni rájuk. (…) Ezért gondoltam, hogy kell a végére valami, ahol még szerették vagy becsülték, ahol nem ez az alapélmény, hogy undorító féreg vagy, ha nem keresel ránk pénzt.” [13]

A Hórusz Archívum

„Hórusz az egyik legfontosabb egyiptomi isten, szemének ábrázolása az egyik legnépszerűbb amulett, az egészet, a teljességet jelenti. A névválasztás elsősorban a képek mágikus, a hétköznapi dolgoktól eltérő, egy cseppet sem várt, önkéntelenül felbukkanó többletjelentésére utal. Kardos úgy fogalmaz: „az isten ujja beleért a képbe". [14]

Kardos Sándor még főiskolásként kezdte gyűjteni a „művészi szándék nélkül készült fotókat”, köztük azokat, melyeket a készítők eldobtak. A Kardos által fényképezett játékfilmek nézői, köztük a jelen méltatás olvasói számára nyilvánvaló az összefüggés a kiváló operatőr saját látásmódja és a „talált tárgy” fényképek groteszk világa között. Az idők folyamán a Hórusz Archívum áttekinthetetlen méretűvé gyarapodott, mára talán elérte ez egymillió képet is. Most, a 2020-as években kezdődött meg, pályázati támogatások segítségével az archívum anyagának felvitele az internetre, ahol már ma is szabadon böngészhető.

Utóhang

Kardos Sándor idén töltötte be 80. életévét. Hetente két napon az egyetemen tanít. Két napon át egy munkatársával a Hórusz Archívum digitalizálását és az internetre vitelét intézi. Szabadidejében bibliai héber nyelvet tanul, és biblikus tanulmányokat folytat.

Jegyzetek

[1] Interjúsorozat Kardos Sándorral 2019-20-ban, megjelent: Szekfü András: Így filmeztünk 4. 191.o. (MMA Kiadó, 2023.)  Itt kell megvallanom, hogy Kardos Sándorral hatvan éve baráti kapcsolatban vagyok. (Sz.A.)
[2] U.o., 199.o.
[3] Kardos Sándor interjú, MMA 2024.
[4] Ugyanott.
[5] 1979-ből 28 filmet közöl a filmográfia, ezek közül csak három fekete fehér: Kovács András Októberi vasárnap című történelmi rekonstrukciója 1944-ről, Gyöngyössy-Kabay Orvos vagyok című dokumentum-játékfilmje, és A kis Valentino.
[6] Kardos Sándor interjú, MMA 2024.
[7] Ugyanott.
[8] Kardos Sándor interjú, MMA 2024.
[9] Interjúsorozat Kardos Sándorral 2019-20-ban, megjelent: Szekfü András: Így filmeztünk 4. 191.o. (MMA Kiadó, 2023.)
[10] U.o., 210.o.
[11] Kardos Sándor interjú, MMA 2024.
[12] Szekfü András: Így filmeztünk 4. 226.o. (MMA Kiadó, 2023.)
[13] U.o., 230.o.
[14] https://www.horusarchives.com/tortenet

[2024]